Sziasztok!
Tudom, most majdnem kerek egy hónapot késtem, de kérlek nézzétek el nekem. Viszont ez a fejezet egy picivel hosszabb lett, mint az eddigiek, bár lehet észre sem veszitek. Most, hogy a másik blogomon szünet van, talán több időm lesz erre.
Remélem tetszeni fog a fejezet, bármilyen jelegű véleményt továbbra is szívesen fogadok.
Jó olvasást!
Arisa
4. fejezet
Mi jöhet még?
Biztosan
minden ember életében történt már olyan dolog, amire nem is gondolt, vagy úgy
általánosságban eszébe nem jutott volna. Nos, a minap velem is ilyen történt.
Eléggé lesokkoltam, amikor megtudtam, hogy Elisa a vörös kishúga, hisz’
egyáltalán nem hasonlítanak, se külsőre, se természetre. Hihetetlen milyen
kicsi a világ. Persze, ettől még nem fog megváltozni a véleményem a kislánnyal
kapcsolatban, de azért bennem lesz a tudat, hogy a bátyja az én kedvenc
osztálytársam.
Ma
reggel teljesen más hangulatban mentem be a reggeli próbára, majd utána a
suliba, amit a lányok talán sajnos észre is vehettek. Kérdezgettek párszor
napközben, hogy mi bajom van, de mindig csak tőmondatokban válaszolgattam
nekik. Viszont délután már muszáj lesz nekik bemutatnom Elisát, ám nem tudom,
hogy miként fognak reagálni a háttér sztorira.
Nálam jobban egyikük sem akadhat ki, az biztos. Lehet, hogy nem látszik
rajtam, hogy tudom az igazságot, de tegnap éjjel igenis sokat agyaltam rajta.
Ha jobban belegondolok ez nem akkora katasztrófa, csak nem elég, hogy minden
délelőtt, néha még délutánonként is a vörös képét bámulhatom majd. Az már csak
ráadás a mai napban, hogy a főnök behívatott előbbre, így az utolsó óráról már
el kell mennem, ha oda akarok érni. Remélem nincs semmi rossz híre és nem akar
leszidni valami miatt, mert tudtommal mindent jól csináltam.
Mindenesetre
biztosra vehetem, hogy majdnem én ülök a legjobb helyen a teremben, az összes
órán lehet gondolkozni, elmélkedni, vagy esetleg csak úgy nézni ki a fejünkből
az ablakon kifelé bámulva. Szeretem eme tevékenységet, mert természetesen engem
sem köt le a tananyag és az, amiről éppen szó van az órán, mint ahogy gondolom
senki mást. Néha-néha odafigyelek, de akkor valami különlegeseset lehet. A mai
órákon is nagyrészt csak bambultam, esetleg ha felszólítottak, akkor szépen
égtem egy kicsit, és ennyi. Ehhez képest szerencsére jók a jegyeim, ezért is
engedik a szüleim ezt a „kettős életet”. Senkit sem szeretnék elkeseríteni, de
ez a sztárélet egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mások elképzelik. Próba, gyakorlás, fellépés, és tanulás,
mindezt egyszerre. Nagyon ritkán még én is néha visszasírom a régi életemet.
Miközben
én ilyeneken gondolkoztam, az órák csak úgy meglepő gyorsasággal szálltak, szokás
szerint mintha ott sem lettem volna. Jó lenne, ha már tudnék figyelni, mert ez
így már nem mehet sokáig, márpedig továbbra is jó jegyeket szeretnék.
Legközelebb mindenképpen megpróbálok figyelni – gondoltam, csakhogy ma már nem
lesz több órám. Túlságosan félvállról veszem a sulit, ezen is változtatnom
kéne, mint ahogy még sok máson. Kezdem úgy érezni magam, mint valami skizofrén,
mintha a Prism királynő, Harune Aira egy teljesen más ember lenne, nem pedig én
magam. Vajon hol ronthattam el?
A
csengő megszólásával mindenki mozgolódni kezdett, én pedig elköszöntem a
lányoktól és siettem a próbaterembe. Nemsokára úgyis újra látom a barátnőimet,
az meg nem lenne túl jó, ha a főnök leszidna, mert késtem egy kicsit. Márpedig
hajlamos rá néha.
Útközben
csak zenét hallgattam miközben továbbra is gondolkoztam, ám most egészen
másról, mint korábban az órákon. Eszembe jutott Castiel és Elisa, s minél
jobban ki akartam verni őket a fejemből, annál jobban fúrtak maguknak helyet a
gondolataimban. Megpróbáltam teljesen más dolgokra gondolni, de azok sem segítettek,
aztán kipróbáltam mi van, ha a zenéket váltogatom, végül azok sem mentettek
meg. Ezért inkább gyorsabbra vettem a lépteimet, hogy minél előbb odaérjek, így
ennek köszönhetően még előbb is értem oda, mint kellett volna. Szerencsémre viszont mindenkit bent találtam,
és nem kellett semennyit sem várnom a főnök érkezésére.
Mikor
beléptem az irodába meglepetésemre Sho is ott ült a főnökkel szemben, aki
intett, hogy én is csak üljek le Sho mellé. Úgy tettem, ahogy kért miközben
furán néztem Sho-ra, aki látszólag szintén nem értette, hogy mi történik. A
főnök látva, hogy értetlen fejet vágunk, nem habozott, rögtön rátért a
lényegre.
-
Aira, mielőtt megkérdeznéd, hogy miért van itt Sho, azért mert mindkettőtöket
érinti, amit mondani szeretnék.
Hihetetlen,
hogy a főnök mennyire ismer. Már pont kérdezni akartam.
-
Láttam, hogy hirdetnek egy műkorcsolya versenyt, szeretném, ha indulnátok
rajta. Jó névvel lenne a társaságunkra, pluszba még ti is szerezhettek
magatoknak még több hírnevet, akár nyertek, akár nem.
-
Én benne vagyok, úgyis feléledt bennem mostanában a versenyszellem. Aira, te
mit szólsz hozzá? – nézett rám Sho.
-
Végül is, nekem sincs ellenvetésem, de miért pont mi?
-
Erre egyszerű a válasz. Ti vagytok a legjobb táncosaim, na meg a Prism
királynőt mindenhol jó szemmel látják. – hadarta a főnök.
Sosem
szerettem, amikor ezzel a dologgal hozakodtak elő, főleg a versenyeken. Én
mindig is csak egy címként tekintettem erre, nem fektettem rá komolyabb
hangsúlyt. Három éve, hogy megnyertem az országos versenyt, s megugrottam az
Aurora Rising-ot, ami a legszebb és egyben a legnehezebben elsajátítható ugrás
a Prism show-ban. Akkor lettem én a Prism királynő, ezzel leváltva Kanzaki
Sonata-t, aki egyben Rhythm anyukája is.
-
És ez mikor lesz?
-
Két hét múlva, hétvégén. Addig van időtök kidolgozni valami újat és azt jól
betanulni. Fontos, hogy ne legyen sablonos, valami olyat dobjatok be, amit nem
minden nap lát a zsűri és a közönség.
-
Szerintem ezt meg tudjuk oldani – válaszolta Sho helyettem is. – Akkor most
elmehetünk?
-
Igen, mehettek. Már most elkezdhettek gyakorolni, amíg Rhythm és Mion meg nem
érkeznek, szeretném, ha ők csak később értesülnének a dologról.
-
Miért? – néztem vissza az ajtóból.
-
Mert túlságosan lázba jönnének, és ők is indulni akarnának, holott mindenhonnan
csak egy páros mehet, ezt bent van a verseny leírásában.
-
Páros? – kérdeztem meglepetten, mert a főnök előző szavaiból ezt tűnt fel
leginkább.
-
Ja, igen elfelejtettem említeni, csak párokban lehet indulni közös
produkcióval, szóval duetteznetek kell.
És
ez volt az a pont, amikor mindketten elkezdtünk köhögni és ellenkezni, mert ezt
így már egyikünk sem akarta. Bár ahogy
Sho-t ismerem, lehet, hogy legbelül akarta, de akkor sem lenne hajlandó ezt
bevallani.
-
Na de… - kezdem ellenkezni rögtön, ám megszakítottak. – Aira ne próbálj
ellenkezni, most az egyszer bírd ki! – szólt rám a főnök, mire inkább Sho-val
mindketten eliszkoltunk. Jobbnak láttunk nem felhúzni, mert akkor elszabadul a
pokol.
Kedvetlenül
mentem átöltözni, szándékosan lassan, hogy ne maradjon sok időnk a lányok
érkezéséig. Sajnálatomra még így is maradt idő, Sho pedig már türelmetlenül
várt rám bent a pályán.
-
Igazán igyekezhettél volna kicsit – kaptam tőle a beszólást amikor végre én is
bementem.
-
Egy lánynak mindig tovább tart ezt már tudhatnád.
-
És most mi legyen? Mit adjunk elő? Rohadt rég duetteztem már.
-
Fogalmam sincs, én sem mostanában. Nem tudom miket szoktak mostanában előadni –
ködösítettem, mert igazából pontosan tudtam, hogy mik mennek most az ilyen
versenyeken, csak nem akartam mondani, elvégre valami újjal kell előállnunk.
-
Legalább egy kis segítséget kaphattunk volna – panaszkodott.
-
Valóban, ez így olyan bő fogalom, hogy duett. Abban olyan sok mindent lehet
csinálni.
Hihetetlen,
hogy itt van két Prism sztár, akiknek mondhatni ez a foglalkozásuk, de nem
tudnak összehozni egy duettet. Mivel abszolút nem volt semmilyen ötletünk,
elővettem a telefonom, majd a netre fellépve elindítottam pár műkorcsolyás
videót, hátha ad valami ötletet. Nem is volt ez olyan rossz ötlet, hisz’ több
videó megnézésével mindegyikben találtunk egy apró kis mozdulatot, s ezeket
összerakva tudunk alkotni valami használható műsort. Végül már egymás szavába
vágva mutogattunk, hogy szerintünk mi lenne jó, és nagyjából mindig ugyanazokat
szemeltük ki, meglepő módon egyezett a véleményünk. Tudniillik nálunk ez,
évente ha egyszer előfordul.
Már
nagyjából tudtuk, hogy pontosan milyen előadást szeretnénk, pedig fél órája még
teljesen tanácstalanok voltunk. Nem is olyan nehéz összeállítani egy
koreográfiát, ha mindketten akarjuk. Tudjuk, hogy nem kell elkapkodni, ám
annyira belelendültünk, hogy megállás nélkül nyitottuk meg az újabb és újabb
videókat, mígnem Sho el nem kezdte próbálni az első lépéseket. Eközben én
videóztam, hogy ő is lássa hogyan is néz ki az egész, mert ragaszkodott hozzá,
hogyha élőben nem tetszik neki, akkor megy a kukába az ötlet. Szerencsére
azonban erre nem került sor, mivel mindkettőnknek tetszett, és ha mi valamit a
fejünkbe veszünk, azt véghez is visszük. Látva, hogy mindkettőnknek tetszik,
együtt is elpróbáltuk az eddigieket, ami továbbra is jól mutatott. Úgyhogy
ámbár hihetetlen, de kerek másfél óra alatt megvolt a duettünk könnyűnek
nevezhető része, már csak tényleg a végére kellett volna valami ütős befejezés.
Amíg
ezen gondolkoztunk, észre sem vettük, hogy mennyire elszaladt az idő. Jun
szólt, hogy Rhythm és Mion megérkeztek, úgyhogy mindketten csatlakozzunk a
saját csapatunkhoz. Nem akartam egyedül a pályán maradni, ezért felmentem a
lányokhoz az öltözőbe, és amíg ők öltöztek én felnéztem a verseny honlapjára. A
versenyzők listájára már ki is került a nevünk, amihez jó pár komment érkezett.
Nem volt időm végigolvasni mindegyiket, csak gyorsan átpörgettem rajtuk, de
ahogy láttam többnyire pozitív visszajelzések voltak. Kár, hogy pont a
leglényegesebbeket nem vettem észre.
-
Aira nem azt mondtad, hogy a főnök hívott be? – kérdezte Rhythm.
-
Dehogynem, így is volt.
-
Akkor hogy lehet az, hogy edzőcuccban vagy és korid is jeges?
-
Hát, egy kicsit gyakoroltam utána – szépítettem a dolgokat.
-
Miért kezdted el nélkülünk? – támadtak le hirtelen mindketten.
-
Nem a műsorunkat próbáltam, nyugodjatok már meg! – csúszott ki a számon
véletlenül.
-
Hanem?
-
Mást, nem mindegy?
Kezdett
kínos lenni ez a beszélgetés, így menekülési utat kerestem, s a sors végre valahára
nekem kedvezett, hisz’ ahogy kiléptünk az öltözőből egy halom kislány vonult
végig a folyosón, nyomukban Wataru-val, aki mosolyogva köszöntött.
-
Szia Aira! Itt van Elisa, szeretett volna látni – állt ki a sorból Elsia kezét
fogva.
-
Jó is, hogy itt vagytok. Be akartam mutatni a lányoknak.
-
Akkor én most továbbállok, mert a többi lány már vár, kezdenünk kell. Majd
visszakísérnéd Elisa-t hozzánk?
-
Persze, menj csak.
Wataru
elment, mi meg ott maradtunk négyen a folyosón, gondolom mindenki várta a
bemutatkozást. A többi lány biztos irigykedik most a csoportban, de majd
egyszer úgyis bemegyünk az egyik oktató órára, ahol ők is jobban megismerhetnek
bennünket.
-
Szóval Rhythm, Mion! – kezdtem- Ő itt Elisa, akiről meséltem nektek a minap.
-
Örülök, hogy megismerhetlek Elisa! – kezdte Mion, de Rhythm rögtön a szavába
vágott, majd szó szerint elkezdtek veszekedni szegény kislányon. Szegény,
gondolom nem egészen erre számított, hogy így letámadják.
Fél
órán át hallgattam, ahogy a barátnőim és Elisa beszélgetnek, már ha azt
beszélhetésnek lehetett nevezni. Rhythm még ki is faggatta, ám amitől a
legjobban féltem szerencsére nem került szóba. Persze, hogy az igazság,
miszerint jelenleg Castiel húgával társalognak, hát mi más?
Mivel
több időt már tényleg nem pazarolhattam el, szétválasztottam a lányokat, majd
visszavittem Elisa-t Wataru órájára. Ha rajtuk múlna, akkor még most is ott
dumálnának.
Kicsit
fáradtan mentem vissza a barátnőimhez a próbaterembe, akik nem értették mitől
fáradhattam el. Jobb is, ha nem tudják.
Párszor
elpróbáltuk azt a műsort, amit most hétvégén fogunk előadni, közben pedig
beszélgettünk Rhythm szerelmi ügyeiről, mert vele egyszerűen képtelenség volt
másról beszélni. Nem a mai napon gyakoroltunk a legtöbbet, mégis három kör után
kezdtem fáradtnak érezni magamat. A mai napon már annyi minden történt velem,
jó lesz hazaérni és ledőlni az ágyba.
Meglepő
módon Rhythm és Mion sem volt ma táncolós kedvében, ez meg is látszott rajtuk.
Amikor közöltem, hogy nekem ennyi elég volt, ők sem maradtak tovább, hanem
velem együtt jöttek fel öltözni. Épp csak becsuktuk magunk mögött az öltöző
ajtaját, nem sokkal utána már kopogtak is. Jun óvatosan benyitott, engem
keresett. Mi van már megint?
-
Aira, mielőtt elmész, a főnök még szeretne veled pár szót váltani.
-
Egek, mi jöhet még? – tettem fel magamban a kérdést, miközben Jun visszakísért
az irodához.
Ismét
bekopogtam, bám most Sho nyitott ajtót, amiből már egyből kikövetkeztethettem,
hogy a versennyel kapcsolatban vagyunk itt.
-
Mint azt már láthattátok, a nevetek kikerült a verseny honlapjára, amihez mindenféle
hozzászólás érkezett. Ezeknek köszönhetően kitaláltuk nektek a tökéletes
befejezést, mert Sho mondta, hogy az alap már megvan.
-
Így van, és mi lenne az a befejezés? – kérdeztük kíváncsian.
-
Mivel a kommentelők hetven százaléka shippel titeket, ezért valami olyat kell
bedobnotok, ami kettőtökről szól. Így jött az ötlet, hogy az utolsó percben Sho
te felveszed Aira-t és feldobod a levegőbe, Aira te a levegőben csinálsz egy
Aurora Rising-ot, de fontos, hogy Sho karjaiba érkezzél vissza.
-
Rendben, ez tökéletes, csinálhatjuk – szólaltam meg elsőként.
-
De… - vette át újra a szót a főnök.
-
De? – kérdeztünk vissza szinte pontosan egyszerre?
-
Miután Aira visszaérkezett Sho karjaiba, el kell csattannia egy csóknak, ezzel
is biztosítva, hogy a rajongók valóban nem tévednek veletek kapcsolatban.
Szia Arisa!
VálaszTörlésA blogomon vár egy díj, remélem elfogadod. :)
https://distance-bangtanboys.blogspot.hu/p/dijak.html
Szia!
VálaszTörlésTermészetesen elfogadom, köszönöm szépen^^