5. fejezet

Üdv mindenkinek!

Most is elmondhatnám, hogy sokat késtem meg minden, de nem lenne értelme. Sajnos nem is lett olyan hosszú ez a fejezet, mint az előző. Ettől függetlenül még azért elnézést kérek. Mindjárt vége a sulinak, jóval több időm lesz majd írni, gyakrabban tudom majd hozni a részeket. :D

Véleményeket továbbra is fogadok, jó lenne ha tényleg hagynátok valami nyomot, hogy tudjam min javítsak még esetleg. 

Na mindegy, remélem élvezettel olvassátok majd ezt a részt is

Kellemes olvasást kívánok!

Arisa 

5. fejezet

Mert szeretlek...

- Miután Aira visszaérkezett Sho karjaiba, el kell csattannia egy csóknak, ezzel is biztosítva, hogy a rajongók valóban nem tévednek veletek kapcsolatban.

- Na, nem, ez teljesen ki van zárva! – kezdtem ellenkezni, majd Sho-ra néztem, aki továbbra is csak némán ült mellettem.

- Sho, mondj már valamit!

- Én sem díjazom ezt az ötletet, ám ha a főnök ezt szeretné…

Micsoda? Hogyan tudja ezt ilyen nyugodtan kezelni?

- Így van Sho, én ezt szeretném, és ezt is fogjátok csinálni. Annyi könnyítést adok, hogy ezt nem kell elpróbálnotok.

- Még jó – csúszott ki a számon.

-Aira, most nem vagyunk kíváncsiak az ironikus megjegyzéseidre! – szidott le egyből a főnök, s ezután inkább meghúztam magam. Néha előjön ez a beszólogatós természetem.

- Elnézést.

- Szóval, most, hogy ezt megbeszéltük elengedlek benneteket. Menjetek haza, pihenjétek ki magatokat, hogy holnap teljes erővel gyakorolhassatok!

Több szava már nem is volt a főnöknek, egyáltalán nem zavarta, hogy én ellenzem ezt az egészet. Bár miért is zavarta volna, neki csak az a lényeg, hogy jöjjön a bevétel, más nem nagyon számít. Ez még így magában nem is annyira zavar, az már annál inkább, hogy Sho ilyen belement az egészbe, semmi ellenvetés nélkül. Mi ütött belé? Nem ismerek rá.

Kissé dühösen mentem vissza az öltőzőbe, ám már megint olyanba botlottam, amibe nem kellett volna. Amin megláttam, hogy Castiel a gyakorló terem előtt álldogál, ösztönösen megfordultam és elindultam a másik irányba. Kár, hogy mind elfelejtem a tényt, miszerint őt nem lehet megtéveszteni.

- Már megint bújócskázunk? – szólt oda a szokásos hangnemében. Ez a mai nap már tényleg nem lehetne rosszabb.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – ködösítettem, de mind hiába.

- Idegesnek tűnsz.

- Pedig egyáltalán nem vagyok az.

- Én meg nem most jöttem le a falvédőről. Túl jól ismerlek – erre csak köhintettem egyet, mert még én sem ismerem elég jól saját magam, nemhogy még ő engem.

- Ez még viccnek is rossz volt.

- Na, ki vele, mi bajod van? Az, hogy itt vagyok?

- Egyáltalán miért gondolod, hogy veled van bajom? Miért hiszed azt, hogy körülötted forog az egész világ?

- Miért, nem így van? – húzta fel a szemöldökét.

- Koránt sem – mondtam, majd kikerülve otthagytam. Mára ennyi elég volt a meglepetésszerű dolgokból és személyekből is.

Nagyon reméltem, hogy több váratlan dolog már nem fog érni, mert nagyon elegem van. Alig várom, hogy hazaérjek és bedőljek az ágyamba aludni. Átlagban mindig olyan öt-hat órát alszom, ám ezen a héten szerintem még annál is kevesebbet. Nem tagadom, szeretek aludni, csak sajnos túl sok időm nincs rá.

Álmosan öltöztem vissza egyedül, ugyanis Rhythm és Mion itt hagytak, nem volt kedvük megvárni, amit meg is értek. Ki tudja meddig tarthatott volna ez az egész. Jobb is, hogy elmentek, úgyis csak kérdezgettek volna, a kérdésekre pedig nem lett volna kedvem válaszolgatni. Túlságosan fáradt vagyok én már ehhez.

Indulás előtt még megnéztem a verseny oldalát, egyre több komment és megosztás érkezett a párosunkra, ami nem feltétlenül jót jelenet. Voltak, akik mér alig vártak minket, de akadt olyan is, aki csak valami ironikus vagy vicceset szólt hozzá, amin többnyire csak nevetni lehetett. Kezdem úgy érezni nem is leszünk olyan rosszak, akár még nyerhetnénk is. Nem ez a fő célom, legalábbis nekem, a főnöknek azonban már teljesen más véleménye lenne erről. Számomra szinte közömbös ez a verseny, hisz’ nem is a mi ötletünk volt. Most már viszont szívesebben megyek, mint egy órája azt gondoltam. Nem tudom miért változott meg ilyen hirtelen a véleményem, lehet, pár óra múlva megint megváltozik, ma ilyen hangulatomban vagyok.

Miközben elraktam a telefonom, hallottam kintről, hogy valami üveg összetört, és hangos csattanással terítette be a folyosót. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet az, ezért is jobbnak láttam, ha még nem megyek ki egy ideig, amíg fel nem takarítják, úgyis csak útban lennék.  Ezt gondoltam, azonban közvetlenül ezután két hang hangos üvöltését hallottam kintről, rögtön utána pedig a főnök is ordibálni kezdett.  Ezzel csak az volt a baj, hogy sajnos a másik két hangot is felismertem. Féltem kimenni, de mivel a főnök egyfolytában azt kérdezgette a másik két embertől, hogy „Hol van Aira?” kénytelen voltam nagyot nyelve kilépni a folyosóra. És innentől kezdődött a teljes káosz. Mind a hárman egyszerre csaptak le rám, mindenki elsőnek akarta felhívni magára a figyelmem. Először a főnökkel kezdtem, mert őt találtam a legegyszerűbbek, hisz’ ő csak a másik kettő miatt van itt. Türelmesen végighallgattam, hogy nem tűri ezt a kiabálást, rendezzem el a másik kettőt. Az már csak hab a tortán, hogy valamelyikkel fizettessem ki az ablakot, ugyanis valamelyik betörte a gyakorló terem folyosóra néző kicsi ablakát. Óriási, kár, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint azt a főnök gondolja.  Ennek teljesen egyszerű oka van. A másik kettő, akik miatt most az egész balhé megy, nem mások, mint Castiel és Sho. De miért veszekednek, ha amúgy sem bírják egymást, sőt minek szólnak egyáltalán egymáshoz? Miért kellett betörni azt a szegény ablakot?

- Elárulnátok, hogy mégis mi a francot csináltok? – fakadtam ki, mert továbbra sem hagyták abba egymás cseszegetését és a magyarázást.

- Nem gondoltam volna, hogy azért kerülsz, mert ezzel az idiótával kavarsz! – fakadt ki először Castiel, ami szerintem kicsit erős volt.

- Miről beszélsz? Én nem kavarok vele!

- Dehogyisnem! Az előbb mondta! – vágott vissza, mire ösztönösen a másik fiúra néztem, aki úgy csinált, mintha nem is tudna semmiről.

- Sho, mégis mit mondtál neki?

- Semmit, csak meséltem neki a versenyről az én nézetemből.

Jól tudtam ez mit jelent. Sho nagyon szereti szépíteni a dolgokat, még ha azoknak még közük sincs a valósághoz. Ezt a tulajdonságát mindig is utáltam, de ő annál inkább kihasználta ezt.

- Castiel nehogy el hidd, hazudik, csak fel akart vágni!

- Nekem nem úgy tűnt – nézett újra mérges szemekkel.

- Te pedig Sho… hogy lehetsz ilyen aljas, hogy kihasználod a verseny miatti helyzetet? –váltogattam már a szemem a két fiú között

- Nem tudom, miről beszélsz – meregette Sho a szemöldökét.

- Nem ismerek rád – néztem rá már könyörgően, hogy hagyja abba ezt az egész színjátékot abba, és komolyan úgy éreztem mindjárt elsírom magam.

- Aira… - szállt újra vitába a vörös.

- Igen? – néztem rá már szinte félve és könnyes szemekkel.

- Igaz, hogy lefeküdtél vele?

- Mi? Nem, dehogyis. Hazugság az egész!

- Úgy látszik Aira, nem emlékszel rendesen arra az estére…

- Nem emlékszem, mert nem volt ilyen. És el kell, hogy keserítselek, de Sho, soha nem is lesz ilyen.

- Tessék, bezzeg velem tényleg lefeküdt! Ennyit erről, te hülye állat! – húzott be egyet Castiel Sho-nak, ám én még mindig a mondata hatása alatt álltam. Arról volt szó, hogy senkinek nem mesélünk róla, akkor most miért?!

Sho vérző orral nézett fel, majd természetesen nem hagyta ennyiben a dolgot, muszáj volt visszaütnie. Aztán Castiel ütött még egyszer, Sho is. Láttam, hogy kezdenek elfajulni itt a dolgok, de egyedül nagyon kevés voltam kettejük ellen és esélyem sem volt szétszedni őket. Ütötték egymást teljes erővel, mindkettejük tiszta vér volt, én meg csak álltam ott tehetetlenül.

- Elég legyen mindketten! Hagyjátok abba most azonnal!

- Aira hazudik ő is ugye? Szűz vagy még nem? – állt fel először Sho, mert közben még a földre is elterültek. Gondolkodtam mit mondjak, de most már nem érné meg hazudni.

- Nem hazudik. Amúgy meg ezzel a kérdéssel most el is árultad magad.

Láttam, hogy ez leesett neki, mivel utána egyből le is sütötte a szemét, teljesen idiótának érezhette magát. Meg is érdemelte. Ez nem az a Sho akit én ismertem, nem gondoltam volna, hogy ennyire féltékeny, mikor igazából nincs is miért. Vagyis most, hogy tudja az igazat, most már lenne oka.

- Most, hogy ezt tisztáztuk, még lenne egy kérdésem. Melyikőtök törte be az ablakot?

A kérdésemre mérgesen egymásra néztek, majd mindegyik feltette a kezét. Ötletem sem volt hogyan tudták ketten betörni, nem is ez a lényeg.

- Akkor mindkettőtök fele költségét fizeti az újnak, Sho, intézd el a főnökkel, ne nekem kelljen szívnom miattatok.

Sho idegesen elrohant a főnökhöz lerendezni a pénzügyi dolgokat, közben mentve magát a kínos helyzetből. Minél előbb elintézi, annál jobb. Elég érdekesen fest így a folyosó.

- Miért mondtad, hogy nem hazudok? – kérdezte hirtelen megtörve ezzel a csendet Castiel.

- Nem láttam értelmét a további hazugságoknak. De te hogyhogy hiszel nekem?

- Mármint azzal kapcsolatban, hogy nem feküdtél le vele?

- Azzal is, meg úgy összességében az összes többi dologgal.

- Neked hiszek, neki nem. Tényleg, és akkor mi lesz azon a versenyen?

- Semmi különös, csak egy csók a műsor végén. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle.

- És neked az a csók nem jelent semmit?

- Nem, de mi ez a kérdés? – nevettem el magam. – Csak nem féltékeny vagy?

- Mégis kinek nézel te engem? Nem süllyedek le az ő szintjére!

- Oké, csak kérdeztem, nem kell egyből felkapni a vizet!

- De őszintén megkönnyebbültem – láthatta, hogy értetlenül nézek rá, ezért kijavította magát – Akkor, amikor mondtad, hogy nem fektetett meg.

- Soha nem lennék rá képes. Csak szakmai kapcsolatom van vele, semmi több. De ő egyszerűen nem bír leszállni rólam és nem bírja felfogni, hogy nem szeretem, sőt amióta így viselkedik, egyáltalán nem bírom.

- Büszke vagyok magamra, mert én még ágyba is tudtalak csalni. Nem is értem, hogy mehettél bele. De komolyan, miért feküdtél le velem?

- Azért mert szeretlek… barátilag. Ó, bárcsak így lenne – gondoltam magamban.