6. fejezet

Halihó!

Van itt még valaki? O.O

Késtem, tudom, bocsánat. Az utolsó fejezet óta elég sok minden történt velem, elballagtam, született egy kishúgom (akinek a második neve Aira lett^^) és még sorolhatnám.  Most, hogy eljött a nyári szünet, tényleg megpróbálok gyakrabban jelentkezni. :)

Mindig elmondom, ezért most is, hogy véleményekre számítok, nyugodtan írjatok!

Kellemes olvasást és egyben élményekben gazdag nyári szünetet szeretnék kívánni mindenkinek!

Arisa

6. fejezet

 Miért hazudtam nekik? 

- Azért mert szeretlek… barátilag. Ó. bárcsak így lenne – gondoltam magamban.

- Hogy mi van? – nézett rám elkerekedett szemekkel, mintha nem látott volna még fehér embert.

- Jól hallottad. Vagy talán nem voltam elég érthető?

- De, csak… Tuti, hogy nem csak barátilag gondolsz rám.

- További szép estét Castiel! – köszöntem el tőle, majd kisétáltam az épületből.

Nagyon fáradt voltam már, és egyszerűen semmi kedvem nem volt tovább hallgatni a vörös dumáját.  Valószínűleg ha még bent leültem volna, ott helyben el is alszom. Szerettem volna minél előbb hazaérni, s bár nem laktunk olyan messze, mégis több kilométernek éreztem a haza utat. Már kezdett besötétedni, és amúgy sem szeretek sötétben egyedül az utcán. Kihalt és félelmetes, ki tudja, kik mászkálnak kint ilyenkor. Nem vagyok paranoiás, és nem képzelek be dolgokat, csak eszembe jutnak ezek a gondolatok. Éppen ezért rémültem meg és sikítottam hangosan, amikor valami hozzámért hátulról. Valószínűleg felvertem az egész utcát, de hát lányos problémák, csak megértik. Hátrafordulva Castiel-tt és Elisa-t pillantottam meg, mindketten hatalmas vigyorral az arcán nevettek eme hatalmas poénon. Azért mégiscsak akad valami, amiben hasonlítanak.

- Hát halljátok, ez tényleg nagyon vicces volt! – mondtam köszönésül, közben Elisa miatt próbáltam moderálni magamat, ha csak Castiel lett volna itt biztosan nem lettem volna ilyen kedves.

- Pedig ugye hogy az volt Elisa? – nézett a vörös a húgára, aki még mindig nevetett.

- Az ám, ki gondolta volna, hogy Aira ilyen ijedős?

- Örülök, hogy jól szórakoztok! Amúgy meg miért jöttetek utánam?

- Pont ezért. Mert tudtuk, hogy félős vagy – tette a vállamra a kezét Castiel, s így hirtelen olyan közel került hozzám, hogy érezhettem az illatát. Ugyanaz az illat, semmit sem változott egy év alatt.

- Abbahagynátok a gúnyolódást?

- Bocsi, tényleg. Visszatérve a témára, azért jöttünk utánad, mert Elisa kérdezni akart valamit.

- Igen?  - néztem le a lányra, magamban pedig el nem tudtam képzelni, hogy mi lehet az, ami nem várhat holnapig.

- Jövő héten lesz a szülinapom, és Aira, eljönnél a bulimra?

Olyan aranyos volt, ahogy nézett és mondta, nem tudtam rá haragudni, mert feltart, valamint nem tudtam rá nemet mondani sem.

- Persze, hogy elmegyek! – simogattam meg a fejét.

- Már ha ráérsz – szólt közbe Castiel ironikus hangon.

- Már miért ne érnék rá?

- Mert gyakorolsz arra a szuper versenyre.

- Van szabadidőm bőven, ne aggódj te ezen.

Castiel és Elisa egészen hazáig kísért, bár igazán nem kellett volna, hisz’ nem is féltem. Utálom, hogy mindenből poént kell csinálni. Viszont, lehet nem volt rá szükségem, de valahol mélyen örültem neki. Jót beszélgettem és nevetgéltem velük, be kell vallanom, azért minimális szinten, de hasonlítanak. Nem hittem volna, hogy találok bennük valami közöset.

Amint hazaértem első dolgom volt, hogy vegyek egy forró zuhanyt, utána pedig szó szerint bedőltem az ágyba. Aludni azonban nem tudtam egyből, a jövő hét járt a fejemben. Muszáj lesz valahogyan időt szakítanom Elisa szülinapjára, pedig már így is elég zsúfolt volt a program. A napját még nem tudom, azt nem ártana megkérdeznem, mert így elég elveszettnek tűnik az egész program. Minden nap próbám van, de az egyikről csak el tudok jönni.  Hiába gondolkodtam ezerrel, öt perc után végleg elnyomott az álom, s másnap arra ébredtem, hogy már eleve késésben vagyok.

Ezután kezdődött már csak a katasztrófa. Kétszer olyan gyorsan kellett mindent megcsinálnom, mint általában szoktam. Remélem ez nem látszott meg rajtam. Gyorsan felöltöztem, majd magamra raktam egy kis minimális sminket, közben pedig próbáltam kifésülni a hajam, ami hatalmas küldetésnek bizonyult, tekintve, hogy az este nem fésültem ki. Miután közel fél órát készülődtem, rohantam is a próbaterembe, de tudtam, hogy a lányok így is le fognak szúrni. Mion biztosan mondani fogja, hogy leváltottam Rhytm-t, ma én késtem. A hátam közepére nem kívántam, legszívesebben inkább otthon maradtam volna egész nap dögleni. Ám nem tehettem, mert hívott a kötelesség, így is elég érdekes hírek terjengnek mostanság a médiában.

Fáradva értem be a táncterembe, nem is értem miért, hiszen még többet is aludtam a megszokottnál. Elég rossz kondícióban vagyok, jobb lesz, ha ezen változtatok. Istenem, vajon hányadszorra mondom már el ezt magamban?

- Szia Aira! Nem akarsz nekünk mondani valamit? – köszöntött Mion.

- Bocsi lányok, hogy késtem, elaludtam.

- Igen, ez az egyik. Elnézzük, mindenkivel előfordul.

- Miért, mi a másik? Mit kéne még mondanom? – néztem rájuk felvon szemöldökkel, mert abszolút nem értettem mit akarhatnak még.

- Tudod, ma reggel ma Sho mondott valami szépet – kezdte Rhythm, de már rosszul kezdődött. Tudtam, hogy nem tudja tartani a száját.

- Igen, és mit?

- Hogy összeverekedett Castiel-el.

- Valóban volt egy kis bunyó, de semmi komoly – vázoltam fel meglehetősen egyszerűen a helyzetet, tudniillik Mion a legkisebb problémákat is hatalmasra tudja nagyítani, s nem szeretném, ha emiatt idegeskedne, még ha csak egy kicsit is.

- De biztos minden rendben?

- Persze. A folyosó egyik ablaka tört be egyedül, viszont már intézve van a javítása.

- Akkor jó, az a lényeg, hogy a fiúknak nincs baja! – vigyorgott Rhythm, azzal vissza is csúszott a pályára. Úgy látszik, nem nagyon izgatja a dolog. Szerencsére.

Reménykedtem, hogy Mion-nak nem jut eszébe más a tegnappal kapcsolatban, elvégre ő kicsit komolyabb, mint Rhythm, jobban átlátja a helyzetet. Látszik is, hogy a legidősebb hármunk közül. Mindig is csodáltam, elvégre már előttünk debütált, és jóval ismertebb volt, mint mi. Mára már fordult a kocka, én lettem a leghíresebb, ám ettől még Mion marad a példaképem. Na meg persze Kanzaki Sonata, róla sem kéne megfeledkezni. Mint Prism királynő elődöm, nagyban felnézek rá is.

- Aira készültél a matek dogára? – repített vissza hirtelen a gondolataimból Mion.

- Micsoda? Milyen matek doga? – kérdeztem rémülve, mert én erről semmit sem tudtam, vagy ha igen, eléggé kiment a fejemből. Pedig az ilyenekre mindig figyelek. Mi van velem mostanában?

- Ma írunk matekból. Erre még Rhythm is készült, pedig tudod, hogy nem az erőssége a matek. Ne mond, hogy elfelejtetted!

- Én sem tarthatok minden észben! Mostanában annyi dolog történt, ez egyszerre már túl sok! És tudod, hogy én sem vagyok jó matekból.

- Tudom, de most mit csináljak? – tárta szét a kezét.

- Ígérd meg, hogy segítesz, ha tudsz – néztem rá boci szemekkel, ez nála ugyanis mindig beválik.

- Meglátom, mit tehetek. Rhythm  úgyis segítségre fog szorulni, már előre látom. Ha nem sikerül, ne rám fogjátok!

Be kellett látnom, Mion-nak teljesen igaza van. Én teljesen elfelejtettem a dolgozatot, holott nem vagyok jó matekból, tehát kétszer annyit kellett volna készülnöm rá, mint más tantárgyra. Rhythm meg a másik. Szegény sosem volt egy él tanuló, néha még én is korrepetáltam, csak van, amiben én sem tudtam segíteni neki. Ezért van az, hogy Rhythm és én mindig együtt izgulunk az ilyenfajta számonkéréseknél. Mion nagyon okos, a kisujjából kirázza az anyagot, eddig mindig évfolyamelső volt. Elég érdekesen alkotjuk így a kis hármasunkat, ám valaki rendszerint összeráz minket. Különbözünk sok mindenben, ezzel kiegészítve egymást. Sosem veszekedtünk még komolyabban, remélem ez továbbra is így marad. Csak nekem ne lenne ennyire bűntudatom, amiért nem mondtam el nekik valamit.

Valamennyire sikerült megnyugodnom a dolgozattal kapcsolatban, majd csak kitalálok valamit, ha úgy adódik a helyzet. Eddig az összes ehhez hasonló helyzetet megoldottam, most sem lesz ez másképp. Kár, hogy ebből nem emlékszem sokra.

Már éppen én is átöltözni készültem, amikor hallottam egy hangot, ami a nevemet kiabálja. Kíváncsian mentem a hang irányába, ami kivitt egészen a Pretty Top előcsarnokáig. Odaérve Sho-t pillantottam meg, lazán támasztotta magát az egyik kis asztalnál a büfé előtt.

- Véletlenül sem tudtál volna odajönni, helyette eladtad az egész épület – mentem oda hozzá morcosan.

- Neked is jó reggelt!

- Miért kerestél? – tértem egyből a lényegre, mert ki nem állhatom, ha valaki húzza az időmet.

- Elrendeztem a főnökkel az ablakot, már csak attól a vörös idiótától kell elkérned a pénz, mert én ugyan nem fogok odamenni hozzá.

- Nem is kell, még a végén megint balhéznátok. Majd én odamegyek hozzá délután. Ennyi? – kérdeztem, és már éppen menni akartam vissza.

- Várj! Még beszélni akartam veled, a tegnapival kapcsolatban.

- Igen? – húztam fel kérdőn a szemöldököm.

- Eléggé meglepődtem, hogy simán lefeküdtél ezzel a Castiel-el, miközben engem le se szartál! Én végig itt voltam, nem kerestél, nem hívtál, nem is foglalkoztál velem. Pedig én azt hittem lehet valami köztünk…- Soha nem láttam még ilyennek Sho-t, ám ezt egyszerűen félbe kellett szakítanom.

- Állj! Sho, köztünk sosem volt semmi, és nem is lesz. Régen még esetleg valami szikrát lehetett észlelni, de mint látod, nem lett belőle semmi. És méghozzá azért nem, mert nem akartuk, nem erőltettük, s ez jobb is így. Én soha nem gondoltam rád úgy, azt gondoltam te sem rám, mert ha tényleg szerelmes lettél volna belém, tettél is volna érte, hogy létrejöhessen köztünk valami. Viszont te nem tettél semmit, szóval nem tudom, miről beszélünk. A kapcsolatunk kizárólag szakmai, az a csók a versenyen sem fog jelenteni semmit az égvilágon. Úgyis tudod, hogy én mást…

- Igen, tudom, hogy azt a hülyét szereted!

- Most, hogy ezt tisztáztuk, van még kérdésed? – kezdtem megint elköszönni.

- Ezúttal nincs több, örülök, hogy ilyen jól látod a dolgokat.

- Ugyan, én csak az igazságot szemléltettem, ugye nincs harag?

- Nincs, végül is, én sem gondoltam rád úgy csak azt hittem – vallotta be, szemei pedig mintha tényleg az őszinteséget tükrözték volna.

- Ennek örülök, látom, hogy most őszinte vagy. De kérlek, ne mondj neki semmit.

- Nem fogok, megígérem. Most komolyan nem fogok, a kedvedért.

- Köszönöm!

Álmaimban nem gondoltam volna, hogy Sho ilyen megértő lesz, és ilyen könnyen tudok vele beszélgetni erről. Lehet tanult a tegnapiból, mert máshogy viselkedik. Már csak ezen a versenyen lennénk túl. Akkor már tényleg elköszönni készültem, mert még rengeteg dolog várt rám, amikor a hirtelen csöndet a két szó között megtörte valami éles csattanás. Már megint mi ez? Ijedten fordultam hátra, és láttam, hogy valaki az előtérbe vezető folyosó elején áll, még épp takarásban a fal mögött. Valószínűleg végig hallotta az egész beszélgetést.  A kezéből kiesett a telefon, ő maga pedig könnyes szemekkel futott el a másik irányba.

- Rhythm?!