Halihó!
Van itt még valaki? O.O
Késtem, tudom, bocsánat. Az utolsó fejezet óta elég sok minden történt velem, elballagtam, született egy kishúgom (akinek a második neve Aira lett^^) és még sorolhatnám. Most, hogy eljött a nyári szünet, tényleg megpróbálok gyakrabban jelentkezni. :)
Mindig elmondom, ezért most is, hogy véleményekre számítok, nyugodtan írjatok!
Kellemes olvasást és egyben élményekben gazdag nyári szünetet szeretnék kívánni mindenkinek!
Arisa
6. fejezet
Miért hazudtam nekik?
- Azért mert szeretlek… barátilag. Ó. bárcsak így lenne – gondoltam magamban.
-
Hogy mi van? – nézett rám elkerekedett szemekkel, mintha nem látott volna még
fehér embert.
-
Jól hallottad. Vagy talán nem voltam elég érthető?
-
De, csak… Tuti, hogy nem csak barátilag gondolsz rám.
-
További szép estét Castiel! – köszöntem el tőle, majd kisétáltam az épületből.
Nagyon
fáradt voltam már, és egyszerűen semmi kedvem nem volt tovább hallgatni a vörös
dumáját. Valószínűleg ha még bent
leültem volna, ott helyben el is alszom. Szerettem volna minél előbb hazaérni,
s bár nem laktunk olyan messze, mégis több kilométernek éreztem a haza utat.
Már kezdett besötétedni, és amúgy sem szeretek sötétben egyedül az utcán.
Kihalt és félelmetes, ki tudja, kik mászkálnak kint ilyenkor. Nem vagyok
paranoiás, és nem képzelek be dolgokat, csak eszembe jutnak ezek a gondolatok.
Éppen ezért rémültem meg és sikítottam hangosan, amikor valami hozzámért
hátulról. Valószínűleg felvertem az egész utcát, de hát lányos problémák, csak
megértik. Hátrafordulva Castiel-tt és Elisa-t pillantottam meg, mindketten
hatalmas vigyorral az arcán nevettek eme hatalmas poénon. Azért mégiscsak akad
valami, amiben hasonlítanak.
-
Hát halljátok, ez tényleg nagyon vicces volt! – mondtam köszönésül, közben
Elisa miatt próbáltam moderálni magamat, ha csak Castiel lett volna itt
biztosan nem lettem volna ilyen kedves.
-
Pedig ugye hogy az volt Elisa? – nézett a vörös a húgára, aki még mindig
nevetett.
-
Az ám, ki gondolta volna, hogy Aira ilyen ijedős?
-
Örülök, hogy jól szórakoztok! Amúgy meg miért jöttetek utánam?
-
Pont ezért. Mert tudtuk, hogy félős vagy – tette a vállamra a kezét Castiel, s
így hirtelen olyan közel került hozzám, hogy érezhettem az illatát. Ugyanaz az
illat, semmit sem változott egy év alatt.
-
Abbahagynátok a gúnyolódást?
-
Bocsi, tényleg. Visszatérve a témára, azért jöttünk utánad, mert Elisa kérdezni
akart valamit.
-
Igen? - néztem le a lányra, magamban
pedig el nem tudtam képzelni, hogy mi lehet az, ami nem várhat holnapig.
-
Jövő héten lesz a szülinapom, és Aira, eljönnél a bulimra?
Olyan
aranyos volt, ahogy nézett és mondta, nem tudtam rá haragudni, mert feltart,
valamint nem tudtam rá nemet mondani sem.
-
Persze, hogy elmegyek! – simogattam meg a fejét.
-
Már ha ráérsz – szólt közbe Castiel ironikus hangon.
-
Már miért ne érnék rá?
-
Mert gyakorolsz arra a szuper versenyre.
-
Van szabadidőm bőven, ne aggódj te ezen.
Castiel
és Elisa egészen hazáig kísért, bár igazán nem kellett volna, hisz’ nem is
féltem. Utálom, hogy mindenből poént kell csinálni. Viszont, lehet nem volt rá
szükségem, de valahol mélyen örültem neki. Jót beszélgettem és nevetgéltem
velük, be kell vallanom, azért minimális szinten, de hasonlítanak. Nem hittem
volna, hogy találok bennük valami közöset.
Amint
hazaértem első dolgom volt, hogy vegyek egy forró zuhanyt, utána pedig szó
szerint bedőltem az ágyba. Aludni azonban nem tudtam egyből, a jövő hét járt a
fejemben. Muszáj lesz valahogyan időt szakítanom Elisa szülinapjára, pedig már
így is elég zsúfolt volt a program. A napját még nem tudom, azt nem ártana
megkérdeznem, mert így elég elveszettnek tűnik az egész program. Minden nap
próbám van, de az egyikről csak el tudok jönni.
Hiába gondolkodtam ezerrel, öt perc után végleg elnyomott az álom, s
másnap arra ébredtem, hogy már eleve késésben vagyok.
Ezután
kezdődött már csak a katasztrófa. Kétszer olyan gyorsan kellett mindent megcsinálnom,
mint általában szoktam. Remélem ez nem látszott meg rajtam. Gyorsan
felöltöztem, majd magamra raktam egy kis minimális sminket, közben pedig
próbáltam kifésülni a hajam, ami hatalmas küldetésnek bizonyult, tekintve, hogy
az este nem fésültem ki. Miután közel fél órát készülődtem, rohantam is a
próbaterembe, de tudtam, hogy a lányok így is le fognak szúrni. Mion biztosan
mondani fogja, hogy leváltottam Rhytm-t, ma én késtem. A hátam közepére nem
kívántam, legszívesebben inkább otthon maradtam volna egész nap dögleni. Ám nem
tehettem, mert hívott a kötelesség, így is elég érdekes hírek terjengnek
mostanság a médiában.
Fáradva
értem be a táncterembe, nem is értem miért, hiszen még többet is aludtam a
megszokottnál. Elég rossz kondícióban vagyok, jobb lesz, ha ezen változtatok.
Istenem, vajon hányadszorra mondom már el ezt magamban?
-
Szia Aira! Nem akarsz nekünk mondani valamit? – köszöntött Mion.
-
Bocsi lányok, hogy késtem, elaludtam.
-
Igen, ez az egyik. Elnézzük, mindenkivel előfordul.
-
Miért, mi a másik? Mit kéne még mondanom? – néztem rájuk felvon szemöldökkel,
mert abszolút nem értettem mit akarhatnak még.
-
Tudod, ma reggel ma Sho mondott valami szépet – kezdte Rhythm, de már rosszul
kezdődött. Tudtam, hogy nem tudja tartani a száját.
-
Igen, és mit?
-
Hogy összeverekedett Castiel-el.
-
Valóban volt egy kis bunyó, de semmi komoly – vázoltam fel meglehetősen
egyszerűen a helyzetet, tudniillik Mion a legkisebb problémákat is hatalmasra
tudja nagyítani, s nem szeretném, ha emiatt idegeskedne, még ha csak egy kicsit
is.
-
De biztos minden rendben?
-
Persze. A folyosó egyik ablaka tört be egyedül, viszont már intézve van a
javítása.
-
Akkor jó, az a lényeg, hogy a fiúknak nincs baja! – vigyorgott Rhythm, azzal
vissza is csúszott a pályára. Úgy látszik, nem nagyon izgatja a dolog.
Szerencsére.
Reménykedtem,
hogy Mion-nak nem jut eszébe más a tegnappal kapcsolatban, elvégre ő kicsit
komolyabb, mint Rhythm, jobban átlátja a helyzetet. Látszik is, hogy a
legidősebb hármunk közül. Mindig is csodáltam, elvégre már előttünk debütált,
és jóval ismertebb volt, mint mi. Mára már fordult a kocka, én lettem a
leghíresebb, ám ettől még Mion marad a példaképem. Na meg persze Kanzaki
Sonata, róla sem kéne megfeledkezni. Mint Prism királynő elődöm, nagyban
felnézek rá is.
-
Aira készültél a matek dogára? – repített vissza hirtelen a gondolataimból Mion.
-
Micsoda? Milyen matek doga? – kérdeztem rémülve, mert én erről semmit sem
tudtam, vagy ha igen, eléggé kiment a fejemből. Pedig az ilyenekre mindig
figyelek. Mi van velem mostanában?
-
Ma írunk matekból. Erre még Rhythm is készült, pedig tudod, hogy nem az
erőssége a matek. Ne mond, hogy elfelejtetted!
-
Én sem tarthatok minden észben! Mostanában annyi dolog történt, ez egyszerre
már túl sok! És tudod, hogy én sem vagyok jó matekból.
-
Tudom, de most mit csináljak? – tárta szét a kezét.
-
Ígérd meg, hogy segítesz, ha tudsz – néztem rá boci szemekkel, ez nála ugyanis
mindig beválik.
-
Meglátom, mit tehetek. Rhythm úgyis
segítségre fog szorulni, már előre látom. Ha nem sikerül, ne rám fogjátok!
Be
kellett látnom, Mion-nak teljesen igaza van. Én teljesen elfelejtettem a
dolgozatot, holott nem vagyok jó matekból, tehát kétszer annyit kellett volna
készülnöm rá, mint más tantárgyra. Rhythm meg a másik. Szegény sosem volt egy él
tanuló, néha még én is korrepetáltam, csak van, amiben én sem tudtam segíteni
neki. Ezért van az, hogy Rhythm és én mindig együtt izgulunk az ilyenfajta
számonkéréseknél. Mion nagyon okos, a kisujjából kirázza az anyagot, eddig
mindig évfolyamelső volt. Elég érdekesen alkotjuk így a kis hármasunkat, ám
valaki rendszerint összeráz minket. Különbözünk sok mindenben, ezzel
kiegészítve egymást. Sosem veszekedtünk még komolyabban, remélem ez továbbra is
így marad. Csak nekem ne lenne ennyire bűntudatom, amiért nem mondtam el nekik
valamit.
Valamennyire
sikerült megnyugodnom a dolgozattal kapcsolatban, majd csak kitalálok valamit,
ha úgy adódik a helyzet. Eddig az összes ehhez hasonló helyzetet megoldottam,
most sem lesz ez másképp. Kár, hogy ebből nem emlékszem sokra.
Már
éppen én is átöltözni készültem, amikor hallottam egy hangot, ami a nevemet
kiabálja. Kíváncsian mentem a hang irányába, ami kivitt egészen a Pretty Top
előcsarnokáig. Odaérve Sho-t pillantottam meg, lazán támasztotta magát az egyik
kis asztalnál a büfé előtt.
-
Véletlenül sem tudtál volna odajönni, helyette eladtad az egész épület – mentem
oda hozzá morcosan.
-
Neked is jó reggelt!
-
Miért kerestél? – tértem egyből a lényegre, mert ki nem állhatom, ha valaki
húzza az időmet.
-
Elrendeztem a főnökkel az ablakot, már csak attól a vörös idiótától kell
elkérned a pénz, mert én ugyan nem fogok odamenni hozzá.
-
Nem is kell, még a végén megint balhéznátok. Majd én odamegyek hozzá délután.
Ennyi? – kérdeztem, és már éppen menni akartam vissza.
-
Várj! Még beszélni akartam veled, a tegnapival kapcsolatban.
-
Igen? – húztam fel kérdőn a szemöldököm.
-
Eléggé meglepődtem, hogy simán lefeküdtél ezzel a Castiel-el, miközben engem le
se szartál! Én végig itt voltam, nem kerestél, nem hívtál, nem is foglalkoztál velem.
Pedig én azt hittem lehet valami köztünk…- Soha nem láttam még ilyennek Sho-t,
ám ezt egyszerűen félbe kellett szakítanom.
-
Állj! Sho, köztünk sosem volt semmi, és nem is lesz. Régen még esetleg valami
szikrát lehetett észlelni, de mint látod, nem lett belőle semmi. És méghozzá
azért nem, mert nem akartuk, nem erőltettük, s ez jobb is így. Én soha nem
gondoltam rád úgy, azt gondoltam te sem rám, mert ha tényleg szerelmes lettél
volna belém, tettél is volna érte, hogy létrejöhessen köztünk valami. Viszont
te nem tettél semmit, szóval nem tudom, miről beszélünk. A kapcsolatunk kizárólag
szakmai, az a csók a versenyen sem fog jelenteni semmit az égvilágon. Úgyis
tudod, hogy én mást…
-
Igen, tudom, hogy azt a hülyét szereted!
-
Most, hogy ezt tisztáztuk, van még kérdésed? – kezdtem megint elköszönni.
-
Ezúttal nincs több, örülök, hogy ilyen jól látod a dolgokat.
-
Ugyan, én csak az igazságot szemléltettem, ugye nincs harag?
-
Nincs, végül is, én sem gondoltam rád úgy csak azt hittem – vallotta be, szemei
pedig mintha tényleg az őszinteséget tükrözték volna.
-
Ennek örülök, látom, hogy most őszinte vagy. De kérlek, ne mondj neki semmit.
-
Nem fogok, megígérem. Most komolyan nem fogok, a kedvedért.
-
Köszönöm!
Álmaimban
nem gondoltam volna, hogy Sho ilyen megértő lesz, és ilyen könnyen tudok vele
beszélgetni erről. Lehet tanult a tegnapiból, mert máshogy viselkedik. Már csak
ezen a versenyen lennénk túl. Akkor már tényleg elköszönni készültem, mert még
rengeteg dolog várt rám, amikor a hirtelen csöndet a két szó között megtörte
valami éles csattanás. Már megint mi ez? Ijedten fordultam hátra, és láttam,
hogy valaki az előtérbe vezető folyosó elején áll, még épp takarásban a fal
mögött. Valószínűleg végig hallotta az egész beszélgetést. A kezéből kiesett a telefon, ő maga pedig
könnyes szemekkel futott el a másik irányba.
-
Rhythm?!
Szia :)
VálaszTörlésTök jó lett, nagyon megfogott, pedig nem igazán az én érdeklődési köröm a blog :D Mindenesetre várom a következő részt! Remélem hamar hozod! :)
May
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm a dicsérő szavakat, megpróbálom hamar hozni a következő részt. :)